Hogyan válasszak Avatar® mestert?
Mindig a tanuló választja a mestert! Ebben nem befolyásolhat téged senki, hiszen az utad egyik fontos lépcsőfoka előtt állsz és nem mindegy, hogy ki kísér végig rajta. Ha megengeded, ajánlunk neked egy cikket. Ez talán megválaszolja a kérdést: Mitől lesz valaki jó (Avatar) mester?
Ezt a cikket a www.szabadakarat.com portálon is megtalálod.
A mester és a tanítványa
Van egy barátnőm, aki 15 éve foglalkozik spiritualitással. Valójában inkább önmagával és a saját fejlődésével foglalkozik, nem tudatosan kezdte az egészet, de volt benne nyitottság, hogy az univerzum valahogy elé sodorta a lehetőségeket. Az a típusú ember, akiről óhatatlanul az jut eszembe, hogy az előző életeiben már komolyan dolgozott a fejlődésén, és ezt az életet már csak a befejezésére szánja. Afféle bónusz élet a finomhangolásra. Szeretek vele lenni, mert hihetetlen erősen érez. Érző módban működik. Mindent és mindenkit érez. Van, aki energiának és van, aki aurának hívja. Ő nem hívja sehogy. Csak figyel és érez. Pár évvel ezelőtt elutazott külföldre, és egy erdőben élt, természetes körülmények között egy helyi nővel, aki sokáig a Szufi hagyományokat követte, majd saját rendszert épített ki. Ő is afféle ego-mentes tanító, aki a szolgálatot helyezi előtérbe. Sok mindent tanított a barátnőmnek. Segített az érzéseit, intuíciót fejleszteni. Egy napon megköszönte, amit kapott, majd hazajött, és tovább ment a saját útján, új fejlődési lehetőségeket kutatva. Sokáig nem értettem, hogy miért jött el, de ő mindig csak annyit mondott: „éreztem, hogy nem ő a mesterem”. Eleinte megijedtem, mert én nem éreztem semmit, nem tudtam vagy éreztem, hogy ki az én mesterem. Igazából, azt sem tudtam, hogy mi az, hogy mester, no plane nem tudtam, mi az, hogy az én mesterem.
Minél inkább foglalkoztatott ez a téma, annál többször kaptam szembe a tükröket. Elkezdtem én is mesterekkel kapcsolódni, és láttam, ahogy bukdácsolnak, küzdenek az egójukkal, és éreztem a bírálataimat. Jó mester, rossz mester. Fekete-fehér. A definíciót pedig én adom hozzá, az elvárásaimmal, a saját nézőpontommal. Néztem, ahogy elkezdik magukat definiálni, „ilyen mester”,, „olyan mester”. Tudtam, önmagamban is rendet kell tennem ahhoz, hogy kívűl is felálljon az egyensúly. Elkezdtem figyelni magamban, hogy mit jelent számomra, hogy „Avatar mester” vagyok. Nehezemre esett megfogalmaznom, hogy miért szeretnék Avatárt tanítani? Eleinte jöttek a sablon válaszok: „Szeretnék segíteni az embereknek”, stb. Aztán egy nap egy furcsa kérdéssel ébredtem. „Szeretnék ÉN magam olyan embertől tanulni, aki szerint segítségre szorulok??”. 
Uramisten, a „megmentelek” mintám egyesült a régi „szerelj meg” mintámmal! Szép ki teremtmény. Elkezdtem visszamenni az érzéseken keresztül, tudatosságomat a teremtmény forrása felé irányítva: mikor teremtettelek? Harry Palmer szerint bármi is a teremtményünk, bármilyen csúnyácska, illogikus vagy esetleg félelmetes is, fogadjuk méltánylással, mert egykor jó ötletnek tünt megteremteni. Nos, így tettem, azon a reggelen. Éreztem, ahogy az egóm növekszik és egyre büszkébb és különlegesebb leszek azáltal, hogy másokat megmentek. Éreztem, hogy „mester identitásom” nagyobbra nő, mint a hálószobám, eláraszt mindent és mindenkit. Különleges voltam, akit különlegessége elszeparált az emberektől. Felettük álltam, több voltam. Mester voltam! De ha én felettük állok, ők hol vannak? Hova tettem őket? Le, mélyre, messze alám. És előjött a gyermekkori emlék, amikor ezt a védekezési mechanizmust beiktattam. Azóta várom mindentől és mindenkitől, hogy elismerjen és, ezáltal csak olyan technikákat, utakat választok, melyek egyszerűen és gyorsan megszerelnek. Kézrátéttel elmondják, hogy van elakadás a rendszerben, feloldják csupán ötezer forintért, elmúlasztják a fejfájásom, megvuduzzák a barátaimat, kiveszik a hibás gondolataimat. Nem kell küzdenem. Fizetek és szolgáltatnak. És igen, bevonzottam ugyanezen embereket. Eljöttek hozzám tanulni, és azt várták, hogy megszerelem őket. Nem akartak dolgozni, csupán egy fájdalommentes tudat-műtétre vártak.
És ez az én felelősségem. Úgy látszik, tényleg igaz: ahogy bent, úgy kint.
Önmagamban kellett lerendeznem a szándékomat. Miért akarok Avatart tanítani? Mert hiszek benne, hogy ez az egyetlen olyan rendszer ma, amely tiszta, 100%-os gyakorlatsort ad át, nem vár el semmit cserében. Minden gyakorlat működik, nincs olyan, hogy „nekem ez nem jött be, de az igen”. Tökéletesen felépített rendszer, mely az Élet és a Tudat minden területére ad eszközöket. És ezek az eszközök segítenek a saját teremtményeink: felismerésében, felvállalásában, szabad akaratú, tudatos döntésben arról, hogy megszüntetjük-e őket, új, tudatosan választott tapasztalások megteremtésében. Felelősségre tanít a teljes környezetünkért, az emberekért és a bolygóért. Nem szelektív hulladékgyűjtőket tesz ki, hanem valós felelősséget ad azért, hogy lássuk, ami teremtményeink hogyan hatnak másokra. „Mert mi vagyunk az egyetlen faj, aki képes háborút indítani egy olyan eszme nevében, amit mások mondtak, hogy hinniük kell”. Igen, ez egy egyértelmű és letisztult módszer, mely végre megtanít a szabad akarat lényegére: tudatosan dönthetek magamért és másokért.
Ma már tudom, hogy pontosan azon tanítványok keresnek meg, akiknek olyan mesterre van szüksége, mint a szabadakarat.com csapata, mint én. Megriadnak a „pozíciók” mögé bújt önjelölt guruktól, akiket még mindig a félelmeik, esetleg óriási pénztartozásaik vezérelnek. Nem akarnak olyantól tanulni, akit még mindig magánéleti zűrzavarok, kompromisszumos párkapcsolatok, esetleg anyagi problémák határoznak meg. Őszintén, én sem akarnék. Azt akarják, amit a szemünkben látnak és nem azt, amit mások manipulációi mondanak. Nem mestert, nem gurut keresnek, akit követhetnek, csupán egy tiszta méltánylással és őszinte tisztelettel dolgozó Avatar oktatót, aki alázatosan átadja a gyakorlatokat. Mert egy napon ők is ilyen „mesterekké” akarnak majd válni. Tudom, hogy ez az, amiért felelősséget szeretnék vállalni.
Mert egyetlen igazság van a mester-tanítvány kapcsolatban:
Mindig a tanítvány választja a mestert, és nem fordítva! És a tanítvány pontosan annyit fog kapni a mesterétől, amennyit ő maga bele tesz ebbe a kapcsolatba. Ha a komfortzónáján belül várja, hogy a mester megszerelje őt, akkor a tanfolyam után, fizessen érte bármennyit is, ugyanott lesz, ugyanazokkal a kis teremtményeivel fog küzdeni. Ha pedig fejest ugrik a felfedezésbe, és hajlandó szembe nézni régi teremtményeivel: félelmek, gőg, bírálatok, szeparáció, akkor ezeket fogja leszámolni, és utána saját valóságot fog teremteni magának.
Nézz hát rá arra a tanítóra, aki most ott van az életedben, képviseljen bármilyen technikát is, és tedd fel magadnak a következő két kérdést:
-
Komfortzónán belül tart a kapcsolatotok? Valóban változik a valóságod? Ha nem, akkor az nem a tanítód hibája. Tényleg fejest akarsz ugrani? Bátor vagy? Változtatni akarsz? Te választottad ezt a kapcsolatot. Most mit szeretnél?
-
Ha saját magad teremtheted a tapasztalataidat (legyen az a zsebtolvaj a buszon, a párkapcsolatod minősége, az egészségi állapotod, az emberi kapcsolataid, vagy a jelenlegi fizetésed és munkád) – akkor pontosan ilyennek teremtenéd? Ha egy kicsit is hezitálsz, gondold végig, hogy itt van-e a Változás ideje.
Egy mester mindig tanúként kísér végig az utadon. Feladata, hogy tükröt tartson, visszajelezzen és méltánylással, hálával figyelje ébredésedet. Ez az értő figyelem. És ő csupán a tanúd. Együtt mentek az úton. Nem előtted, nem feletted megy. Melletted. Ezért kerültetek össze. Nem szerel meg, nem manipulál, csak a tanúd. És mit tanultok az úton? Hiszen tudod: együtt tapasztaljátok a szabad akarat lényegét: a Változás Örök és Állandó. De Te Dönthetsz arról, hogy hogyan éled, hogyan tapasztalod meg. És bármit is döntesz, én hálával leszek a tanúd, mert mindig a legjobb döntést hozod azt, ami elvezet a következő tapasztalásodhoz.
Harry Palmer az egyik, Avatar Mesterkurzuson tatott beszédében arról mesélt, hogy egy napon búvárkodás közben egy óriási rája úszott el felette. Hatalmas testével felfogta a nap sugarait, így teljes sötétségbe borult miatta a tenger azon szakasza, ahol elhaladt. Harry épp alatta állt és abban a pillanatban elöntötte a hála, amiért, akár csak egy rövid pillanatra is, de egy időben, ugyanott lehettek, megoszthatták a Jelent. Méltánylásán nem szűrődött át a félelem és a bírálat, csupán a tiszta jelenlét, a valódi hála a pillanat megosztásáért.
Nos, talán itt az ideje, hogy elmondjam barátnőmnek, hogy Drága Lilike, már értem, tudom, hogy ki a mesterem. Az, aki méltánylással éli meg a velem töltött pillanatot, aki tanúként segíti a fejlődésemet, aki hálával nézi, ahogy legfájdalmasabb mintáimat élem meg és építem le, mert ő már volt ott, végigcsinálta. Nem kacsint velem össze, nem a saját félelmeinek leküzdése motiválja, csupán hálával Jelen van, megosztja velem az utam adott darabkáját.
Aki tanít – akár Avatart, akár mást – megosztja azt, amin ő már átment. Nem a saját egójának játékába vonja be a tanulót, hanem tanúként kíséri végig az úton, melynek egyes darabkáit már ismeri. És tudja, hogy minden egyes kő, mely helyére kerül a tanuló útján, a saját útján is helyére kerül. Mert az utat ketten járják, és mindketten tanulnak közben.
Már értem, hogy én mi szeretnék lenni az Avatar tanulók lelkes felfedező csapatában. Igen, ezért akartam az Avatárral foglalkozni. Ezért indult útjára a szabadakarat.com.
