Az Avatar® indulása, a tanfolyam bemutatása


"1987 nyara. Hat hónappal az első Avatar-csoport sikere után, feleségemmel, Avrával együtt meghívást kaptunk Kaliforniába, hogy tartsunk tanfolyamot a nyugati parton. Tizenegy ember jelentkezett a kurzusra, de a repülőn megtudtuk, hogy egyikük sem fizetett, és mindannyian szerettek volna előbb engem hallani, mielőtt végső döntést hoznak. Ez meglepetésként ért, mivel nem készültem arra, hogy beszédet tartsak.

A repülőtéren további meglepetések vártak. Csomagjaink Pittsburghben maradtak, barátunk pedig, aki értünk jött, közölte, hogy a tizenegy emberen kívül további ötven vár a házánál, hogy meghallgasson engem. Mit fogok mondani?

Koszosan, izzadtan és fáradtan egy kaliforniai nappaliban találtam magam egy zsámolyon, amint hatvan idegen ül körülöttem a padlón. Ha az Avatar technikák valaha is beválnak, akkor most aztán működniük kell. Behunytam a szemem, és egy percig saját kételyeim és idegességem oldására összpontosítottam. Az eljárásokat alkalmazva, minden kételyem szertefoszlott. Amikor kinyitottam a szemem, már definiálatlan tudatosság voltam. Hogy érzitek magatokat, barátaim? Igazi ajándékot hoztam számotokra!

- Megpróbálom anélkül bemutatni nektek az Avatart, hogy túl sokat rátok ruháznék saját hiteimből és nézeteimből. Azért mondom ezt, mert az Avatar a ti hiteitekről és nézeteitekről szól.
Teljes, mozdulatlan csend. Hatvanan voltunk együtt, plusz két kisbaba és egy kutya, mégis hallani lehetett a konyhai óra ketyegését. A beállt csönd megijesztette a kutyát, aki aztán önmagát is meglepte egy visszafojtott ugatással. Úgy éreztem eleget mondtam. Mindent tudnak. Hadd érezzenek engem! A hiteken túl ugyanazon tudatosság részei vagyunk. Érezzétek!

Amint a gondolat-felhők szétoszlottak, a légkör feloldódott a szobában. Kapcsolatba kerültünk valami minden mögött jelenvalóval, és ettől azonnal barátokká váltunk. Szeretet töltötte el a szíveket, a szemekbe könny szökött. Gyengéd, elfogadó mosolyok. Szeretem ezt az érzést, amikor őszintén önmagunk vagyunk. Levesszük a jelmezeket, és valódiak vagyunk. Együtt, egy nagyobb, közös sors részeseiként.

- Mindaz, amit hiszel, következményeket von maga után az életedben. Az Avatar tanfolyam segít, hogy megtaláld az összefüggést az életedben tapasztaltak, és az azokat létrehozó hitek között.
Ha részt veszel a tanfolyamon, látni fogod, hogy a "tananyag" - saját tudatod. Mi navigációs eszközöket adunk, egy üres térképet, és érzelmi támogatást. A felfedezés viszont a tiéd, a "terepet" te hozod magaddal.

- A cél, hogy segítsünk visszatérni arra a tudatossági szintre, ahol te magad vagy saját hiteid tudatos, alkotó forrása. Útközben bizonyossá válik majd számodra, hogy amit hiszel, korántsem olyan fontos, mint rájönni, hogyan hiszel. Ebben az esetben fontosabb megismerni a tárolóedényt, mint a tartalmat. Ürítsd ki a tartalmat! Gyönyörködj a mesteri alkotóerőben, amely létrehozza az edényt.

- Az alkotó forrás állapota erőfeszítésmentes. Van, amikor egy automatikussá vált attitűd vagy identitás szintén erőfeszítésmentesnek tűnik, de itt másról van szó. Ez az állapot igazán erőfeszítés nélküli, elfogadó, és önmeghatározás-, vagyis definíciómentes. (A vágy és az ellenállás erőfeszítést jelent. Az elfogadás és méltánylás erőfeszítésmentes.) E létállapotból képes vagy bármit megtapasztalni, és hihetetlenül tág korlátok között (esetleg korlátok nélkül) döntésed szerint megváltoztatni.

- Ezt az állapotot nevezzük Avatarnak. Eléréséhez találtunk egy nagyon egyszerű, mégis roppant hatékony eljárást, amely néhány nap alatt, egy gyakorlott mester vezetése mellett megtapasztalható. Mestered jelenléte és a tanfolyamon megismert technikák segítségével készen állsz arra, hogy nekiláss saját tudatod felfedezésének.

- A tanfolyam három részre tagolódik. Az I. rész az intellektushoz, az értelemhez szól. Gondolkodóba ejt. Csupán annyit kíván tőled, hogy befogadj, olvass, figyelj, és ha kedved van, elmélkedj azon, amit tapasztalsz. Szándékunk az, hogy életedre szélesebb perspektívából tekints, mint korábban.

- A II. tanfolyam anyagaival már egyéni felfedezőútra indulsz. Sorra világítasz be tudatod rejtett zugaiba. Néhány nap alatt! Gyakorlatot szerzel azoknak a képességeknek és eszközöknek a használatában, amelyek szükségesek ahhoz, hogy sikeresen kezeld az életedben tapasztaltakat. Lehetőség ez arra, hogy dolgaidat rendbe tedd, mielőtt a nagy kaland elkezdődik.

- A II. tanfolyamon tudatosítunk és elmélyítünk egy, a fizikai világot az érzékszerveken túl is érzékelő csatornát, amely létezését talán időnként már megtapasztaltad, s amelyet az érzékelés "kitágulásával" jellemezhetnénk. Ez olyan érzékelés, amely nem kötődik a hagyományos érzékszervekhez, és nem igényel fizikai kontaktust. Használata lecsendesíti az elmét, és óriási mértékben fokozza létérzetünket.

Egy kéz emelkedik a magasba a hallgatóság soraiban:
- Olyan ez, mint a meditáció?
- Igen is, nem is. Ugyanúgy mentális csöndet eredményez, mint a meditáció, de a módszer érdekesebb, és sokkal gyorsabban hat. Abban hasonlít a meditációhoz, hogy az elme irányításának művészetéhez segít hozzá - azáltal, hogy hagyja a tudatot elcsendesedni-, de az Avatar ezt játékosan teszi, erőlködés és konfrontáció nélkül. Nem mindegy, hogy egy széfet úgy nyitsz ki, hogy felfeszíted, vagy beállítod a megfelelő számkombinációt. Az Avatar számkombinációt használ.
A csoportnak tetszik a hasonlat. Sokuk töltött már el rengeteg időt a "feszegetéssel".

- A II. rész egy másik gyakorlata azt a készséget fejleszti, hogy ítéleteinket tudatosan felismerjük, megválasszuk és megváltoztassuk. Közben ráébredünk az életünkben ismétlődő mintákra.

- Amit átélünk, azt ítéleteinknek, nézeteinknek megfelelően éljük át. Az észlelteket tehát keresztülszűrjük hiteinken. Két ember merőben másképp élheti át ugyanazt az eseményt, amely lehet, hogy egyikük számára annyira tragikus, hogy tönkreteszi az illető életét, míg a másik számára semmi különösebb következménnyel nem jár. A különbséget az határozza meg, milyen ítéletet alkot a két ember az adott eseményre vonatkozóan.

- Ennek a gyakorlatnak eredményeképpen képessé válunk arra, hogy őszintén elengedjük ítéleteinket bármely tapasztalással kapcsolatban. Ez által lehetővé válik számunkra, hogy "beleereszkedjünk" - akár egy kellemes forró fürdőbe - azoknak az élményeknek a megtapasztalásába, amelyek iránt eddig ellenérzéssel viseltettünk. Amennyiben régóta küszködsz valamilyen testi állapottal vagy egy kapcsolattal, ez a gakorlat intenzív felismeréseket, és fordulatot hozó tapasztalatokat nyújthat számodra.

- A II. tanfolyam utolsó része olyan eszközöket és gyakorlatokat tartalmaz, amelyekkel eltávolíthatóak azok a korlátok és akadályok, melyeket saját valóságteremtő képességünk útjába állítottunk. Azt szoktuk mondani, ez a legnagyobb kihívást jelentő gyakorlat, amelyen valaha is "keresztülnevetted" magadat. Lehet, hogy begörcsölnek tőle a nevetőizmaid, de a gyakorlat használata megsokszorozza teremtőerődet, és visszanyered általa képességedet életed irányítására.

Látom magamban a hallgatók mosolygó arcát, amint a gyakorlat befejezése után odajöttek hozzám, hogy köszönetet mondjanak. Meghatott tekintetük különleges helyet foglal el emlékeimben. Valamelyest szomorúan gondolok viszont arra a férfire, akinek nem sikerült elvégezni a gyakorlatot, és ezért csalásnak kiáltotta ki a módszert. Leblokkolt annak a gondolatától, hogy felelősséget vállaljon összeomlófélben lévő életéért, és kezébe vegye az irányítást. Jogosnak tartott dühét nem tudta elengedni. Idővel talán, amikor rádöbben, hogy nem szolgálja javát, ha áldozatként tekint magára, vissza fog térni. Egy kicsivel több erőfeszítés, egy kicsivel több őszinteség, és neki is sikerül majd.

- Amennyiben krónikus "áldozatok" is jelen volnának, úgy vélem, nem árt egy kis figyelmeztetés: Ha nem teljesen vagy elégedett a II. tanfolyamon elért eredményekkel, ne menj tovább a III. tanfolyamra. A III. részben nincs semmi, ami megjavítaná a II. rész gyenge eredményeit. Ha nem mész tovább, és úgy érzed, a II. tanfolyam nem érte meg azt az összeget, amit fizettél érte, személyesen gondoskodom róla, hogy visszatérítést kapjál. Mosolygok magamban. Ajánlott valaha valaki megvilágosodást visszatérítési garanciával?

- A III. tanfolyam a kurzus legfőbb része, amely egy "beavatással" kezdődik. Az eljáráson egy Avatar mester vezet végig.

- A beavatás a tudat legalapvetőbb szerkezeteit meghatározó transzparens hiteken kalauzol át. Azért transzparensek ezek a hitek, mivel ahelyett, hogy látnánk őket, rajtuk keresztül látunk. A beavatás során egy olyan eljárást és olyan eszközöket sajátítasz el tapasztalati úton, amelyeket később bármikor használhatsz, hogy saját elhatározásaidnak megfelelően irányítsd életedet. Általában ez az élmény felismerésekkel telii és megvilágosodást hozó, utána lehet, hogy egy ideig eufórikus állapotban érzed majd magad.
Igazából meglepne, ha a nap hátralévő részében nem úsznának örömmámorban, de ezt azért nem mondom ki hangosan.

- A beavatás után kiválóan tudod majd alkalmazni az egyedül végezhető Avatar leépítéseket. Készen állsz az önálló felfedezésekre és kísérletezni kezdesz, alkalomadtán egy tréner vagy egy társad segítségével. Minden "leépítés" egy-egy olyan területet - valamilyen élményt, hitet vagy attitűdöt - céloz meg, amely akadályozhatja, hogy életedet minden vonatkozásában méltányolni tudd. Felsorolom nektek, a "leépítéseknek" milyen különböző típusait végezzük el a tanfolyam során.

Testérzet-leépítés: - Ez az első eljárás. Hasonló hatásokat vált ki, mint az érzékszervi ingereket kizáró tartály, csak sokkal gyorsabban, az elszigeteltség- és pánikreakciók veszélye nélkül. Segít felismerni azokat a hiteket, amelyek révén azonosítod magad a fizikai testtel, és ha úgy döntesz, átélheted, hogyan működsz a testtől függetlenül. Önmagadról, mint anyagtól független, spirituális lényről szerzel tapasztalatot.
Egy házaspár az első sorban sokatmondóan egymásra néz. Látom rajtuk, most hozták meg a döntést: itt maradnak a tanfolyamon.

- A testérzet-leépítés abban is segít, hogy figyelmet szentelj azokara a nemkívánatos érzetekre, amelyeket a testedben elhelyeztél. Az az illúziód lehetettt, hogy ezek a testből jönnek. Az eljárás eredményeként tested felszabadul a káros hitek vagy ítéletek befolyása alól.

- Amint tudatosan felismered, hogy kellemetlen érzeteket "programoztál" testedbe, rájössz, hogy "betáplálhatod" ezek helyett azokat az érzeteket is, amelyeket szeretnél. Figyelemreméltó gyógyulásokat tapasztalhatsz. "Figyelemreméltó gyógyulásokat" - valójában csodákat láttam, de nem akarok vitatkozni az Orvosi Kamarával.

- A testérzet - leépítési eljárás csodálatos mellékhatása az az állapot, ami a világos, tudatos álomhoz hasonlítható. Megtanulhatsz anélkül a tudat álomszintjére lépni, hogy aludnál. Néhány hallgató arról számolt be, hogy ebben az állapotban azt élték át, hogy lebegnek, repülnek, vagy párhuzamos dimenziókban járnak.

Korlátok leépítése: - A második eljárás a korlátokra vonatkozik. Kipróbáltatok-e vagy megismertetek-e már valamilyen spirituális utat vagy önfejlesztő módszert? - Legtöbben felemelik a kezüket. - Akkor bizonyára tudatában vagytok annak, hogy korlátainkat mi állítjuk saját magunk köré. Azt mondjuk: "Nem tudom megtenni ezt... Nem tudom megtenni azt...", aztán csodálkozunk, miért nem tudjuk ezt vagy azt tényleg megtenni.

- Biztos ismeritek azokat a meséket, amelyek főszereplője a kis gőzmozdony, aki "úgy gondolta, hogy képes rá"... A pozitív gondolkodás fogalma is már hosszú évek óta köztudott. Nos, itt ugyanerről a témáról van szó, új megközelítésben.

- A korlátok leépítése során konkrétan azokat a korlátokat távolítod el, amelyek akadályoznak a téged ösztönző célok elérésében, azokéban, amelyektől élettelinek érzed magad. Valószínűleg nem állsz majd neki, hogy minden korlátot leépítsél, hiszen némelyek ezek közül segítenek életed fókuszálásában.

Identitás-leépítés: - Ez a harmadik leépítési eljárás. A legtöbb ember "mentális szekrényében" olyan jelmezeket hordoz, amelyeket aztán sorra kivetít mindenkire, akivel találkozik. "Belebújnál a kedvemért ebbe a jelmezbe? Lennél ez és ez a személy a kedvemért?"
Amikor jól kijövünk emberekkel, ez általában azért van, mert hajlandóak azt a ruhát viselni, amit felajánlottunk számukra, mi pedig elfogadjuk azt, amit ők kínálnak nekünk.

- Előfordult már veled, hogy valaki olyan identitást aggatott rád, amilyet nem szerettél volna viselni? - Legtöbben igenlően bólogatnak a csoportban.

- Ha egy másik emberre anélkül nézel, hogy bármiféle ráruházott jelmez, előítélet és hit-szűrő torzítaná érzékelésedet, akkor spirituális lényként látod őt. Mélyen megindító élmény tisztán, saját szemüvegünk torzításai nélkül érzékelni egy másik embert. Ezt az együttérzésteli energiaminőséget sokan nevezik feltétel nélküli szeretetnek.

Szűnni nem akaró problémák leépítése: - A negyedik leépítés abban segít, hogy életed "legproblémásabb" területeit tudd kezelni, azokat, amelyeknek leginkább ellenállsz. Kiküszöbölhetsz általa olyan vágyakat, kényszeres viselkedéseket, állandóan nyomasztó terheket és fájdalmakat, melyek megváltoztatása úgy tűnt, hatókörödön kívül esik. Első alkalommal segíteni fog valaki a gyakorlatban. Ez egy nagyon erőteljes eljárás, bámulatos változásokhoz vezethet.

"Univerzum" és "kollektív tudat" eljárás: - Az ötödik és hatodik leépítést azután végzed el, miután saját személyes konfliktusaid ügyét sínre helyezted, és úgy döntesz, támogatni kívánod a kollektív tudat fejlődését.

- Az egyik elképzelés, amelyet életed korai szakaszában kialakítasz, az, hogy "valaki vagy". Valójában "valakinek lenni" nem más, mint egy hit megtapasztalása. Ha a tudatosság magáraölt egy hitet arról, hogy "valaki vagyok", egy személyiség, egy individuum jön létre. Később vagy fenntartod ezt a személyiséget, azáltal, hoyg még több hitet hozol létre, amelyek révén még inkább elkülöníted magad a kollektív tudattól, vagy pedig, például az Avatar eljárások segítségével, eltávolítod az elkülönülést okozó hiteket, és egyre inkább a kollektív tudathoz kapcsoldóva tapasztalsz. Bármely olyan hitedet megváltoztathatod, amely elkülönít a tiszta tudatosságtól - a tudatos teremtéstől.

- Az "Univerzium-eljárás" során megtapasztalod, hogy a tudat valamely szintjén minden dolog kapcsolódik egymáshoz. Bizonyos értelemben létezik egyéni tudat, csak a kollektív tudat részei, szegmensei. Ezzel a gyakorlattal azokon a korlátokon dolgozunk, amelyek megakadályozzák, hogy a kollektív tudathoz kapcsolódva tudjunk működni.
Nyilvánvalóan ez egy nagyon magas szint elérését jelenti, ezért az eljárás alkalmazását illetően a hallgatók képessége és hajlandósága jelentősen eltérő lehet.

A "végső" eljárás: - Jogos az elnevezés. A folyamaton egy mester vezet majd végig.

- Az egész kurzus általában kilenc napot vesz igénybe - tőled függően.

Azzal fejeztem be, hogy felajánlottam a csoportnak: érintsenek meg és érezzenek engem - nem a kezükkel, hanem belső tudatosságukkal.

Úgy tűnt, érdeklődés ébredt bennük. Miközben egy-egy új barátommal társalogtam, megkönnyebbülten láttam, hogy Avra asztala előtt sorbanállnak a jelentkezők. Másnap tizennyolc résztvevővel kezdtük meg a tanfolyamot.

Néhány nap alatt az újabb hallgatók csatlakozásával annyira felduzzadt a létszám, hogy át kellett költöznünk egy hotelbe, és az egy hetes nyugati parti kurzusunkból tizenkét hetes, több száz fős tanfolyam lett!

Régi barátok hívták fel egymást: - Ez az, amit kerestünk! Gyere el! - Az egyik résztvevő kíváncsiságát egy szobatársának szánt telefonhívás keltette fel. Egy másik hallgatónak egy "léleklátó" javasolta az Avatart. Harmadikukat egy álom vezette hozzánk.

Sokan hasonlították az Avatar élményét ébredéshez, ezért "ébresztő mestereknek" kezdték nevezni magukat. Régóta várt ébredés üzenetét vitték hírül. "Megtaláltuk, amit kerestünk."A hallgatók pedig egyre csak érkeztek, és sokan még New York államba is követtek minket, hogy befejezzék a tanfolyamot."

© 2005 by Harry Palmer; részlet az író engedélyévél, A tudat felszabadítása c. könyvéből, mely részletesen bemutatja az Avatar kialakulását és alapfilozófiáját.

A könyv megrendelhető: reka@szabadakarat.com, vagy +36-30-919-5443. A könyv ára bruttó 1890,- forint.

Vissza

 

2009 Minden jog fenntartva. Avatar®, ReSurfacing®, Enlightened Planetary Civilization® a Star's Edge, Inc.

és a EPCSM által bejegyzett márkanevek. Az Enlightened Planetary Civilization® a Star's Edge, Inc. szolgáltatási védjegye.